Walt Whitman Long Island legnagyobb költője volt. Egy bevásárlóközpontot neveztek el róla. Lucky Lindy a Sziget egyik mezőjéről kezdte Atlanti ugrását. Van egy emléktábla, amely azt a pontot jelöli, ahol egyesek szerint felemelte — egy mozgólépcső közelében van egy másik bevásárlóközpontban. 1947-ben William Levitt felnevelte az első tömeggyártású házát a szigeti burgonyaföldeken, új életmódot teremtve, amely egy generáción belül a domináns amerikai demográfia lesz-külváros.
1950-ben Billy Joel szülei csatlakoztak a New York-i vándorláshoz, és a Long Island-i Hicksville-I Levitt otthonukba költöztek. És bár Joel a következő 40 évet azzal töltötte, hogy megpróbálja lerázni a külváros stigmáját-a hitelességért küzdve rock and rollerként és művészként identitásként -, a nagy középosztály popzenei krónikásaként jelent meg, 90 millió albumot adott el az elmúlt 30 évben. Összegyűjtötte a táj egymásnak ellentmondó képeit-a tartalmi és a felszínes képeket-és szűk, énekelhető narratívákat készített, amelyek elementáris akkordokat ütöttek meg emberek millióival.
a 48 éves Joel ma este három előadást játszik az MCI Centerben. Az első kevesebb, mint egy nap alatt elfogyott, így szombatra egy másodpercet adtak hozzá. Ez is kevesebb, mint egy nap alatt elfogyott, így egy harmadot adtak hozzá keddre. Majdnem elfogyott. Koncertjei általában a “Piano Man” – nel zárulnak, az 1971-es balladával, amelyről még mindig a legismertebb. De már néhány szót énekel a dalhoz. A közönség ehelyett énekli a dalt-Valentin neki.
sok rockkritikus viszont karrierjét azzal töltötte, hogy megvetette Joelt, legjobb esetben is megvetve a tiszteletet, mint készségekkel, de ötletekkel nem rendelkező tunesmith. Vagyis a kritikusok, akik méltóztattak róla írni. A többinek, egyszerűen megvetés alatt áll, egy hack schmaltz énekes, aki még egy Neil Diamond hitelességével sem rendelkezik. Valóban, a kritikusok véleménye Joelről olyan erősen negatív – és néhány dala annyira mentegetőzően szentimentális – , hogy néhány rajongó szégyellte bevallani, hogy kedveli őt.
Mit tegyünk tehát egy ilyen alakkal, aki az értelmiség és a köznép közötti szakadást testesíti meg? A válasz részben az énekesnővel ebédel egy New York-i Sag Harbor-i szállodában, néhány percre az East Hampton-I hatalmas házától, társadalmilag pedig legalább fényévekre Hicksville-től. De a történet további részében vissza kell térni Hicksville-be, ahol ő-és a modern amerikai külváros-kezdődött.
kint az udvaron
ahol apám olyan keményen dolgozik
soha nem hagyja, hogy a rákfű túl magasra nőjön.
— “a nagy külvárosi leszámolás”, Billy Joel, 1974
Howard Joel Olaszországban harcolt a fasiszták ellen, majd visszatért Amerikába, hogy feleségül vegye Rosalind Nyman-t 1946-ban. Négy évvel később, amikor Billy 1 éves volt, megvették a Levitt-jüket-egy Cape Cod-ot négy szobával és egy kandallóval egy betonlapon. Howard Joel klasszikusan képzett zongorista volt, aki mérnökként dolgozott a General Electricnél New Yorkban. Rosalind otthon maradt, és felnevelte Billyt és egy lányát, Judithot. Amikor Billy volt 8, szülei elváltak, apja pedig elköltözött, Rosalind Joel maradt az egyetlen Nőtlen anya az utcájukban. A hiányos család kiemelkedett.
“nem voltunk olyanok, mint mindenki más a blokkban” – mondja Joel. “Mi voltunk a wackos, a weirdos. Ha nem lennél … legalábbis képileg … a nukleáris család, ha nem nyírnád le a gyepedet, tudod, feszültség volt a szomszédokkal.”
Joel leírása párhuzamos az 1956-os “the Organization Man” című könyv egyik megállapításával, amely az új külváros egyik legjobb, legkorábbi szociológiai tanulmánya. A look-alike-ban, a salaryman suburbia-ban az egyént alávetették az együttélésnek, szövetkezeti egész, szerző William Whyte érvelt. Az anyáktól azt várták, hogy otthon maradjanak, és intenzív, HIV-szerű szociális és gyermekgondozási csoportokat alkossanak. Azokat, akik nem tették meg-például Joel anyját, aki a megélhetésért dolgozott-kiközösítették, mivel veszélyeztették a környék stabilitását. Joel szerint elvált anyját gyanúsan nézte a többi anya. Ez a környezet hozta létre a “The Man in The Gray flanel Suit” – t, Sloan Wilson1955 – ös regénye üreges vállalati igen férfiak és 1963-as női megfelelője,” a nőies misztika”, amelyben Betty Friedan, az 1950-es évek külvárosi háziasszonyának tapasztalataiból merítve, olyan nőkről írt, akik ” csendes kétségbeesést éreztek.”
” nem tudtunk mindig úgy gondoskodni a dolgokról, mint mások. Nem festettük a helyet, nem voltak dormereink, nem voltunk divatosak a házzal” – mondja Joel. “Az idő múlásával nyilvánvalóvá vált, hogy mindig volt egy használt autónk, és mindenki kapott egy új autót. Tehát mindenki rendbe hozta a házat; vakaróztunk, hogy kijussunk. Anyámnak nem sok barátja volt a környéken. Nem sok barátom volt a környéken.”
ma Joel messze van a Hicksville-I középosztálytól, mind földrajzilag, mind anyagilag. Ő egy Hamptons híresség, akit alázatos pincérek vesznek részt egy szálloda éttermében, amely elkényezteti a menün kívüli rajongásait. Tony-címe ellenére, szimpátiái, mondja, a Long Island kereskedelmi halászokkal vannak, csökkenő fajta. Tinédzserként egy osztriga bárkán dolgozott. Most partner egy hajóépítő üzletben, amely korábban nyugdíjas hajóépítőket alkalmaz. Számára ezek az utolsó maradványai annak, milyen volt Long Island a strip bevásárlóközpontok és a tract ház előtt. Még Billy Joel előtt is.
őszülő hajával, Popeye alkarjával, zömök ujjaival és vastag kezeivel (az ember azon gondolkodik, hogyan érhet el egy oktávot a billentyűzeten) Joel inkább grizzled halásznak tűnik, mint rocksztárnak, egyébként egy összehasonlítás, amely kétségtelenül tetszene neki.
valójában már nem is ír rockot, bár a koncertkörútja végigviszi az év végéig. Öt éve ír klasszikus zenét-kicsi, Romantikus zongoraversenyeket, amelyeket jobb zongoristák játszanak. Két ötperces darab debütált a Seiji Ozawa Hallban Tanglewood ban ben Lenox, tömeg., tavaly októberben kedvező választ.
tehát mi ad? Először Joel volt a dühös fiatalember. Aztán ő volt a Rock Híresség, feleségül vette Christie Brinkley szupermodellt. Aztán ő volt a sós kutya Waterman. Ő egy tojásfejű klasszikus zeneszerző? Évek óta, Joelt úgy kritizálják, mint egy valódi identitás nélküli rejtjelet, tisztán utánzó lény, aki egyik nap leteszi a Rocker kalapot, másnap pedig felveszi a Kék Szemű lelket. A kritikusok, akik mindig magas hitelességet keresnek, sértésnek tekintik. De tévedtek. A stílusok összefonódása Joel-és a külváros-eredetiségének zsenialitása.
Next phase, new wave, dance craze, egyébként,
nekem még mindig rock and roll.
— “ez még mindig Rock and Roll nekem,” 1980
mik a külvárosokban, egyébként-megy a hagyományos bölcsesség -, de egy rakás utánzó stílusok? Itt van a Tudor stílusú alosztály; ott van a spanyol stílusú. Egyik Olde Towne központ a másik után.
valóban van egy közvetlen vonal, amely Joel zenéjének kritikusaitól a modern külváros kritikusaiig vezet. Még ugyanazokat a szavakat is használják: származékos, kitalált, lényegtelen és lélektelen.
“bár Billy Joel soha nem volt a kritikusok kedvence . . .”életrajzát az All Music Guide-ban kezdi.
a”Rock of Ages: The Rolling Stone History of Rock and Roll” azt írja, hogy Joel népszerűvé vált az “energikus bathos.”A” Just The Way You Are “az egyik legnagyobb slágere”, egy olyan dal, amelynek kulturális / esztétikai paradoxonja jellemző volt Joel sztárságára: a rajongók együttérzésként érzékelték a leereszkedést.”
1986-ban egy Washington Post zenekritikus egyszerűen megkérdezte: “Ez az ember nem szégyen?”
Joel karrierjének elején visszavágott, még az előadások során is rossz szájjal bírálta a kritikusokat. Bármennyire is megpróbált a rock-and-roll rosszfiúja lenni-fel-alá taposott a zongorákon, koncertjeit azzal a figyelmeztetéssel fejezte be, hogy “ne fogadj el senkitől semmit!”a kritikusok nem vették meg. A szigetről jött, miért lenne mérges? Minden hamis odakint … hamis házak, hamis emberek, hamis szorongás.
az igazság azonban az, hogy Hicksville és Levittown teljesen új-és eredeti-építészet volt, egy üres vászon, amelyre a háztulajdonosok saját stílusukat festették. Korábban is voltak külvárosok-például a Chevy Chase-t az 1890-es években kezdték el. De a házak nagyok és fényűzőek. A gazdagok számára épült. A Levitt házak-a fejlesztő azt állította, hogy 15 percenként elkészít egy újat – munkásosztálybeli embereknek épültek.
a kertváros legkorábbi kritikusai között voltak a modernista építészek, kolosszális víziókkal és kolosszális egókkal rendelkező férfiak, akiknek acél-és üvegépületei legyőzték az egyént. Eleinte szigorú szövetségek szabályozták a Levitt-házak megjelenését. De idővel erodálódtak, és az önkifejezés virágzott, ahogy az emberek díszítették lakóhelyüket. (Ahogy egy fiatal Billy Joel felfedezte, egy önkifejezés volt, amelyet egy-upmanship táplált.) Puszta nyájasságukkal a Levitt-házak ösztönözték az egyéniséget.
hamarosan külső stílusok áramlottak a külvárosokba, mint az ingázók a Long Island gyorsforgalmi út. Az emberek Művészeti elismerő órákat vettek, Leonard Bernsteint nézték a tévében, jazzt hallgattak a hi-fi-n, és űrhajósokról és beatnikekről olvastak a Life magazinban. Ezeket a hatásokat saját érvényes, komoly stílusukba desztillálták, feldühítve a modernista építészeket és más értelmiségieket. Szegezz egy amerikai sast az ajtóra, és adj hozzá egy pár buszlámpát és … bumm! — van egy colonial Levitt.
amit a külvárosiak létrehoztak, szidták a kritikusokat, nyilvánvalóvá tették kulturálatlan ízlésüket. Ami még rosszabb, végső soron lerántja őket-érzelmileg, szellemileg és erkölcsileg – ahelyett, hogy felemelné őket, mint mondjuk a látnok építészek munkáját. Egy generáció után azonban alternatív hangok kezdtek megjelenni.
“sok ember szereti a külvárost” – írta Robert Venturi egy 1972-es traktátusban a strip építészetről: “tanulás Las Vegasból.””Ez a kényszerítő ok a Levittownból való tanulásra. . . . {De} Levittown elbocsátásával, Modern építészek . . . utasítsa el a domináns társadalmi minták egész sorát, mert nem szeretik ezeknek a mintáknak az építészeti következményeit.”Ugyanígy sok kritikus figyelmen kívül hagyja a népszerű zenét, ha túl népszerű. Minél homályosabb, annál jobb a cognoscenti kimondatlan mantrája.
Joel különleges zenei ajándéka, hogy a külvároshoz hasonlóan stílusa mindig is Stílus volt. Felnőttként, a Top 40 rádiót hallgatva, Joel hallotta Otis Reddinget és a The Searchers-t, valamint Wilson Pickettet és Judy Collins-t. Utánozta az eltérő stílusokat Lester függőleges zongoráján. Zongoraleckéket vett 11 évig, de utálta gyakorolni a kijelölt darabjait, ezért meghamisította őket-fülön játszva improvizált darabokat, amelyek Mozart-koncert stílusában voltak.
Joel számos albuma szintén eredeti anyagból áll, stilisztikai önteltségben. “A Nylon függöny” úgy hangzik, mint a késő Beatles. Az “egy ártatlan ember” úgy hangzik, mint egy felmérés az 50-es és a 60-as évek elején. Az “üvegházak” úgy hangzik, mint a tartalék új hullám. Az “52. utca” úgy hangzik, mint egy stúdió-zenész jazz jam.
Billy Joel népszerűségét a kritikusok a The strip mall zenei megfelelőjének tekintették-csak még egy ok, amiért a nagy mosatlanokban nem lehet megbízni abban, hogy maguk gondolkodjanak. A saját eszközeikre hagyatkozva az utánozást választják a hitelesség helyett. Az értelmiségiek kritikája a legjobb esetben is a paternalizmus érzése az átlagember felé. Legrosszabb esetben megvetés.
“évek óta a zenekritikusok azt mondták, Nos, mit kellene kapnunk ettől a fickótól, ő külvárosi, ő a külváros bárdja. Ezért nem mond semmit ” – mondja Joel. “Tehát, más szavakkal, ha külvárosból származik, akkor a semmiből származik. Egy senki vagy.”Emlékszel azokra a napokra, amikor
a Village Green-ben lógott?
— ” jelenetek egy olasz étteremből,” 1977
“csak annyit kell tennie, hogy körbejár az iskola mögött, jobbra fordul, és a falu zöldje ott lesz a bal oldalon” – mondja Elizabeth Burke, aki egy sárga gyepszékben ül a 20 Meeting Lane előtt, Hicksville, Billy Joel gyermekkori otthona.
nem kell azt mondani, hogy “a falu zöld Billy Joel dalából jelenetek egy olasz étteremből.”Ez Billy régi környéke, és úgy tűnik, mindenki készen áll arra, hogy a látogatókat gyalogtúrára vigye.
álljon meg a 7-Elevennél pár háztömbnyire. Vegyél egy Slurpee-t. Hozd fel Joelt a lánynak a pult mögött.
“a falu zöldje ott van”, majd megmutatja. “És a Hicksville Gimi a Newbridge Roadon van. Billy nem végzett.”Zenekarokban játszott, tudod? Az idősebb nő a pult mögött Joel volt feleségét és lányát-Christie-t és Alexát-keresztneveken említi, mintha családtagok lennének. Bizonyos értelemben igen. Joel itt közös tulajdon, még akkor is, ha 20 év alatt csak egyszer került vissza az utcára.
kiderült, hogy egyszer tavaly karácsonykor volt, amikor Joel elhajtotta 12 éves lányát Hicksville-be, hogy megnézze gyermekkori otthonát. Mióta elköltözött 18, az egyetlen kiegészítés a carport és a Newport blue vinyl siding volt.
“Apu-mondta Alexa, a házat nézve -, szegény voltál.”
“ő egy gazdag gyerek,” Joel vállat vont.
a szomszédok természetesen felismerték Joelt, amikor az autójában ült. Burke, aki beteg volt az influenzától, és néhány háztömbnyire maradt a családjával, teljesen hiányzott.
“valószínűleg ugyanolyan jó” – mondja nevetve, miközben szemmel tartja a szomszéd gyerekeket, akik az első gyepén játszanak. “Lófarokba húztam volna a hajam, smink nélkül.”Másnap Burke nővére, Rosemarie megáll meglátogatni; egy Billy Joel pólót visel, amelyet egy nemrégiben Nassau megyei Colosseum koncerten kapott, a kilenc egymás utáni egyikét.
az emberek itt szeretik Billy Joelt. És senki sem szégyellte bevallani.
“Billy innen származik, és soha nem felejtette el, honnan származik” – mondja Burke. “Ez sokat jelent.”
mint Rosalind Joel, Burke, 32 éves, egyedülálló anya. Miközben beszél, műanyag görkorcsolyát szíjaz 5 éves lányára, Nicole. Műanyag sisak a fején, Nicole robog. Burke most fejezte be a tanfolyamokat egy üzleti iskolában, az adatbevitel megtanulása. Próbál jobb munkát találni, jobb utat találni neki és a lányának.
néhány dolog a meeting Lane-ről ugyanaz, mint amikor Joel itt nőtt fel. Ez még mindig kezdő környék a fiatal családok számára, és egy kékgalléros — kevés kisbusz van, de sok Camaro. A lakók elvették Levitt kis üres házait, és felépítették őket. Mellékvágányt és szivárványt adtak hozzá. Oszlopokat, autóbeállókat, garázsokat, tetőablakokat és teljes második emeletet adtak hozzá. Amikor az első lakók megérkeztek, nem voltak járdák és pázsitok. Most nagy fák állnak a széles, ívelt utcák mellett, és minden ház másképp néz ki, mint a következő. Valójában a Levitt negyedek sokkal jobban néznek ki, mint a közeli 60-as és 70-es évek kivágott alosztályai, amelyek sorozatos kísérleteknek tűnnek a háztulajdonosok kínzásában.
emellett Burke azt mondja, hogy valójában nem számít, hogy néz ki egy ház.
“megváltoztathatja házának felületét, de ez csak a felület” – mondja. “Ami számít, az az, amit belülről csinálsz.”
ez egy szilárd, ha szentimentális analógia, amely segít megérteni, hogy Joel zenéje miért olyan erős hatással van oly sokakra: énekel az életükről, a házukban. Rendes srác, aki jó volt, de aztán nehéz idők voltak. Elvált egy szupermodelltől, biztos, nem a középiskolai kedvese, de ez még mindig válás volt. Komoly anyagi gondjai voltak. És van egy gyereke, akit fel akar nevelni. Nem ismerik pontosan Billy Joelt, de bizonyos értelemben igen.
Meeting Lane már nem a nukleáris családok zsarnoksága. Burke nem olyan, mint Joel – ék. Ő csak egy szomszéd, próbál boldogulni. Próbálok felnevelni egy gyereket.
mint minden szülő, Burke is korlátlan potenciállal látja lányát, még akkor is, ha saját felnőtt csalódásait viseli. Ez az élet egyik nagy kettőssége, és ez a lényege Joel dalainak – a fájdalom és a remény szégyentelen háromperces tonikjai. Arról énekel, hogy figyeli a lányát aludni. És a Vietnámban meghalt szomszéd barátokról énekel. Arról énekel, hogy szédül a szerelemben. És arról énekel, hogy a szerelem felnyitja. Hangszere – a zongora -, amely egyszerre képes dallamot és ritmust játszani, gazdag, texturált érzelmességet hordoz, amelyet a rock Gitárosok megkettőznek.
Joel nem romantizálja a külvárost, hanem őszintén és reálisan beszél egy olyan helyről, ahol a legtöbb ember él. Lehet, hogy a kritikusok utálnak egy olyan világban élni, ahol a burzsoázia létezik, de a rajongókat nem érdekli. Énekelj rólunk jó vagy rossz, azt mondják, csak Énekelj rólunk. Elég a hideg, távoli pop absztrakciósokkal, akik” kihívják ” hallgatóikat.
tehát van valami megnyugtató a “Jelenetek egy olasz étteremből” szomorú nosztalgiájában, két régi barát visszaemlékezésében, akik átélték:
a dolgok manapság rendben vannak velem.
jó munkát kaptam, jó irodát kaptam.
új feleséget kaptam, új életet kaptam
és a család rendben van.
és a történet bontakozik ki Brenda és Eddie, “a népszerű steadies és a király és a királynő a bál.”Ők voltak a pár, akik a falu zöldjét uralták, még mindig a sarkon a Meeting Lane-től. Elsöpörte a középiskolai Népszerűség romantikája és a beilleszkedés vágya, összeházasodtak. De a valóság elkerülhetetlenül befejezte a történetet:
egy ideig nagyon szép stílusban éltek
de végül mindig ugyanaz.
természetesen elváltak
és a legközelebbi barátok elváltak.
ezután a király és a királynő
visszatért a zöldre
de soha többé nem mehetsz vissza oda.
szentimentális? Persze. De őszinte? Halott. A hitelesség, amelyet Joel oly régóta keresett, nem a kritikusoktól, hanem a Hicksville-I emberektől származik. Joel a baby boom sűrűjében született, és egy új amerikai határ élvonalában. Helyének és nemzedékének zűrzavarát és reménységét kultúrájának igazi krónikájává tette. Zenei kompozíciói gyökerei a klasszikus amerikai dalszerzéshez, a Tin Pan Alley tunesmiths-hez és Stephen Fosterhez nyúlnak vissza. De Joel, mint a modern külváros, sok stílusból új és autentikus stílust hozott létre. És mint Levittown, az emberek özönlöttek hozzá.
“külvárosi, Szóval mit mond?”Joel kérdezi, retorikusan. “Mint kiderült, nos, a legtöbbünk külvárosból származik. Ez sok, amit Amerika.”Felirat: Billy Joel, a Long Island Soundot nézve, a közelben él, de egy másik világban, mint a Levitt-otthon, ahol felnőtt.