a költészet nagyszerű tulajdonsága, hogy mindenütt jelen van a mindennapi életünkben, gyakran anélkül, hogy észrevennénk. Általában úgy tekintenek rá, mint egy archaikus és mereven strukturált szavak/jelentések rendszerére, amelyet többször újra kell olvasnod ahhoz, hogy igazán értékeld. Soha nem tetszett ez a megközelítés, mert úgy kezeli a művészetet, hogy csak egyetlen jelentése van, miközben az olvasó személyes gondolatait a műről alapvetően irrelevánsnak tekinti, ha nem felelnek meg az elfogadott konszenzusnak. Úgy tűnik, sokkal hasznosabb lenne, ha nem úgy tekintenénk a költészetre, mint valamire, amit értékelnünk kellene, hanem inkább valami olyasmire, amit élveznünk kellene.
a költészet írásának és olvasásának egyik legfontosabb pontja az, hogy hagyja, hogy a szavak keveredjenek saját élettapasztalataival, így találkozhatsz az elmékkel egy olyan íróval, akit csodálsz. Van egy teljesen bizonyíthatatlan elméletem, miszerint az emberek természetes módon vonzódnak olyan műalkotásokhoz, amelyekhez kapcsolódhatnak. Az idő nagy részében nincs tudatos kísérlet arra, hogy műalkotást találjon a megfelelő időben. Ez gyakran megtörténik, függetlenül a saját emberi akaratunktól.
gondolj arra az időre, amikor megnéztél egy filmet, amely úgy tűnt, hogy összefoglalja azt, ahogy érezted magad, amikor beléptél a színházba. Vagy talán volt egy könyv, amelyet egyszer olvasott, ahol az elbeszélés úgy tűnt, hogy visszhangozza saját belső elképzeléseit az életről. Úgy gondolom, hogy Bob Dylan hallgatása volt az első valós alkalom, amikor ez történt velem, és legutóbb David Foster Wallace végtelen Jestjét olvastam. A művészettel való ilyen kapcsolat orvosolhatja a magányt, mert megmutatja nekünk, hogy mindenkinek ugyanazok az érzései vannak, mint nekünk.
a nagyszerű költészet, és általánosságban a nagyszerű írás, nem olyasmi,amit X,y, z/lépésről lépésre le lehet írni. Gyakran nem túl logikus. Amikor működik, érezni fogod a legbelső lényedben (alapvetően a lelkedben, ha hajlamos vagy a vallási terminológiára), és megpróbálod megmagyarázni, hogy miért általában csak leereszti az élmény egy részét. Persze, megjegyezheted az összes alkalmazott technikát (alliteráció, onomatopoeia, rím), és beszélhetsz arról, hogy hogyan érzed magad, de a nap végén ez nem fogja megmagyarázni, hogy miért kapsz egyfajta katarzist, ha elolvasol valamit, amit a bél/spirituális szinten csatlakozol.
a lényeg, amire itt megyek, az, hogy nem feltétlenül kell formális struktúra, rím vagy hagyományos mérő, hogy valami” költői ” legyen a szavaidból és gondolataidból. A költészet azoknak a dolgoknak a leírására szolgál, amelyekhez nincs más kiút. Olyan dolgok, mint hogy mennyire szereted a szüleidet, vagy a tudatlanul összetett gondolataid, amikor az égre nézel.
a nyelvet, amit beszélünk, akkor tanuljuk meg, amikor még nem vagyunk elég idősek ahhoz, hogy emlékezzünk rá. Ez a leghatásosabb eszköz, amellyel fajként elmagyarázhatjuk másoknak, hogy néz ki a világ a szemünkön keresztül. Mindenkinek megvan a maga kis beszéd-és gondolkodásmódja. A költészet egyszerűen leírja az egyéni tapasztalatait, ahogyan emlékszel rájuk, és hagyja, hogy az olvasók lássák, milyen érzés egy pár oldalra lenni.
tehát menj, csinálj valami értelmeset, és oszd meg azzal, akit szeretsz!