kinek van a legnagyobb történelmi felelőssége az éghajlatváltozásért?

az ENSZ glasgow — i klímacsúcsának egyik legnagyobb vitája az, hogy a világ leggazdagabb nemzetei, amelyek eddig aránytalanul felelősek a globális felmelegedésért, kompenzálják — e a szegényebb nemzeteket az emelkedő hőmérséklet okozta károkért.

a gazdag országok, köztük az Egyesült Államok, Kanada, Japán és Nyugat-Európa nagy része ma a világ népességének mindössze 12 százalékát teszik ki, de az elmúlt 170 évben a fosszilis tüzelőanyagokból és az iparból kibocsátott üvegházhatású gázok 50 százalékáért felelősek.

ez idő alatt a Föld nagyjából 1,1 Celsius-fokkal (2 Fahrenheit-fok) melegedett fel, erősebb és halálosabb hőhullámokat, áradásokat, aszályokat és erdőtüzeket táplálva. A szegényebb, kiszolgáltatott országok arra kérték a gazdagabb nemzeteket, hogy több pénzt biztosítsanak ezeknek a veszélyeknek az alkalmazkodásához.

a csúcstalálkozón Sonam P. Wangdi, aki a legkevésbé fejlett országok néven ismert 47 nemzet blokkjának elnöke, rámutatott, hogy hazája, Bhután kevés felelősséget visel a globális felmelegedésért, mivel az ország jelenleg több szén-dioxidot vesz fel hatalmas erdeiből, mint amennyit autóiból és otthonaiból bocsát ki. Ennek ellenére Bhutánnak komoly kockázatokkal kell szembenéznie az emelkedő hőmérséklet miatt, mivel a Himalája olvadó gleccserei máris villámáradásokat és földcsuszamlásokat okoznak, amelyek falvakat pusztítottak el.

” mi járultunk hozzá a legkevésbé ehhez a problémához, mégis aránytalanul szenvedünk” – mondta Wangdi Úr. “Egyre nagyobb támogatást kell nyújtani a hatásokhoz való alkalmazkodáshoz.”

egy évtizeddel ezelőtt a világ leggazdagabb gazdaságai ígéretet tettek arra, hogy évente 100 milliárd dollárt mozgósítanak a szegényebb országok éghajlat-finanszírozására 2020-ig. De még mindig évente több tízmilliárd dollárral elmaradnak, és eddig nagyon kevés segélyt fordítottak olyan intézkedésekre, amelyek segítenek a szegényebb országoknak megbirkózni a forróbb bolygó veszélyeivel, például a tengerfalakkal vagy az árvizek és aszályok korai előrejelző rendszereivel.

külön kiemelték, hogy a sebezhető országok nem lesznek képesek alkalmazkodni az éghajlatváltozás által súlyosbított minden viharhoz, hurrikánhoz vagy éhínséghez. A világ továbbra is meleg lesz. Az emberek továbbra is meghalnak az éghajlattal kapcsolatos katasztrófákban. A falvak továbbra is eltűnnek az emelkedő tengerek alatt.

tehát azok az országok, amelyek közül sok még mindig a teljes kibocsátás apró töredékét termeli, külön alapot kértek, amelyet a gazdag országok fizetnek, hogy kompenzálják azokat a károkat, amelyeket nem tudnak megakadályozni. Ezt a kérdést “veszteségnek és kárnak” nevezik.”

“sok ember veszíti el az életét, elveszíti a jövőjét, és valakinek felelősnek kell lennie” – mondta A. K. Abdul Momen, Banglades külügyminisztere. A veszteséget és a károkat ahhoz hasonlította, ahogyan az Egyesült Államok kormánya az 1990-es években beperelte a dohányipari vállalatokat, hogy több milliárd dollárnyi magasabb egészségügyi költséget fizessenek vissza a dohányzási járványból.

a gazdag országok történelmileg ellenálltak a veszteségekre és károkra vonatkozó speciális finanszírozási mechanizmus iránti igényeknek, attól tartva, hogy az ajtót nyithat a felelősségi követelések áradata előtt. Csak Skócia kormánya hajlandó konkrét dollárösszegeket felajánlani, ezen a héten 2,7 millió dollárt ígérve az éghajlati katasztrófák áldozatainak.

ugyanakkor a világ legnagyobb fejlődő gazdaságai kezdik felzárkózni a kibocsátáshoz. Kína, amely a világ népességének 18%-ának ad otthont, a fosszilis tüzelőanyagokból és az iparból kibocsátott üvegházhatású gázok közel 14% – áért felelős 1850 óta. Ma azonban messze ez a világ legnagyobb kibocsátója, az emberiség szén-dioxid-kibocsátásának nagyjából 31% – át teszi ki az energia és az ipar ebben az évben.

Kína jóváhagyta a sebezhető nemzetek veszteség-és kárfinanszírozási felhívását a glasgow-i klímacsúcson, de Kínát eddig nem kényszerítették arra, hogy hozzájáruljon egy ilyen alaphoz. (Eddig a globális éghajlati tárgyalások pénzügyi megbeszélései a fejlett országok felelősségére összpontosítottak, amelyet az ENSZ “II.melléklet” nemzeteknek nevez.

a történelmi felelősség nem az egyetlen módja az igazságosság és a méltányosság kérdésének. Egy másik kulcsfontosságú mutató az egy főre jutó kibocsátás. Így például India összességében a világ szén-dioxid-kibocsátásának körülbelül 7% – át termelte ebben az évben, nagyjából ugyanannyit, mint az Európai Unió és az Egyesült Államok fele. De Indiában sokkal több ember él, mint a két régióban együttvéve, és sokkal szegényebb, több száz millió ember nem jut megbízható áramhoz. Ennek eredményeként az egy főre jutó kibocsátás ma sokkal alacsonyabb:

a klímacsúcson az Egyesült Államok és az Európai Unió azzal érvelt, hogy a világ soha nem lesz képes minimalizálni a globális felmelegedés okozta károkat, hacsak az olyan gyorsan iparosodó nemzetek, mint India, nem tesznek többet kibocsátásuk csökkentése érdekében. De India, amely nemrégiben bejelentette, hogy 2070-ig “nettó nulla” kibocsátást ér el, azt állítja, hogy sokkal több pénzügyi segítségre van szüksége a szénről a tisztább energiára való áttéréshez, hivatkozva mind az alacsonyabb egy főre jutó kibocsátásra, mind a történelmi kibocsátások kisebb részére.

az, hogy ezek a pénzviták hogyan oldódnak meg, fontos lépés annak eldöntésében, hogy a közel 200 ország tárgyalói új globális megállapodást köthetnek-e Glasgow-ban a jövőbeli globális felmelegedés kockázatának korlátozása érdekében.